Én még mindig nem fogtam fel, hogy anya már nincs. Annyira hiányzik. Hiányzik, hogy már nincs velem. Hiányzik, hogy nem kérdezi meg mi a baj, milyen volt a napom. Vagy hiányzik az, hogy nem von kérdőre. Nagyon hiányzik.
Telefonom megcsörren. Nem akarom felvenni de amikor meglátom kiaz, egyből rányomok a "fogadás" gombra.
-Blair?-szólok bele a telefonba.
-Col? Már úton vagy?-kérdezi barátnőm.
-Igen. Már csak fél óra és ott vagyok. De miért hívtál?
-Csak... Muszáj elmenned?-nyafogja. Tudja, hogy miért akarok elmenni. Meg is értette. De ezek szerint nem eléggé.
-Air, tudod nagyon jól, hogy igen. Nem akarok ott élni tovább, Holmes Chapel-be. Soha.
-Oké felfogtam. Viszont akkor megyek utánad én is. Így nem tudok segíteni neked. Már pedig szeretnék, még akkor is ha nem hagyod. Segíteni fogok. Másrészt, hiányoznál. -szóval pakolok és megyek.
-Nem lehet Blair. Egyedül kell lennem. Én tudom, hogy segíteni akarsz, de nem kell. Te maradj ott nyugodtan. A családoddal.Az egyetemet te is itt szeretnéd kezdeni, nem? 1 év alatt legalább, valamennyire, ha nem is teljesen, de úgy gondolom fel tudom dolgozni a történteket. Szóval kérlek, hagyj időt nekem. Majd hívlak, szia.-kinyomtam mielőtt bármit válaszolni tudott volna. Így legalább tudom, hogy Holmes Chapel-ben marad.
Blair-t már nagyon kicsi korom óta ismerem. Mindig is a legjobb barátnőm volt, és még az is lesz sokáig, remélem.
Ő az egyetlen személy akiben feltétel nélkül megbízom. Mindig velem volt, de meg kell értenie, hogy most nem lehet. Anya.. Halálát csak úgy tudom elfelejteni ha egyedül vagyok.
Persze, már jelentkeztem egy suliba, igaz még nem kaptam vissza jelzést, hogy felvesznek, de úgy gondolom sikerült elérnem a pontszámokat. Így ugye, nem leszek egyedül de mégis. Hiszen nem fognak ismerni, nem tudják az életemet. Számukra csak egy idegen leszek.Ahogy ők is nekem. És nem is tervezek szoros barátságot kötni senkivel.
Gondolkodás közben megérkeztünk a jövendőbeli otthonomhoz. Egy csendes kis környéken van, közel a belvároshoz. Pont jó. A nagynéném intézte a lakást, ő itt lakik Londonba. Nem szoktunk beszélgetni, de jóba vagyunk.
Megköszöntem a fuvart, majd kifizettem, plusz egy kis borravaló és már a taxi el is ment. Becsöngettem a lakásba. Roze, a nagynéném azt mondta itt fog várni a lakásba. És igen, tényleg itt van. Kinyitotta az ajtót majd 2 puszival üdvözölt.
-Sajnálom ami történt, Col. Én nem értem Rob, hogy tehetett ilyet. Kiskorunkba, mindig is jó gyerek volt. Én csak...részvétem.-az utolsó szót nehezen mondta ki, szinte suttogta. Roze amennyire keveset beszélt velem,annál többet beszélt anyával. Jóba voltak, szinte egykorúak.
-Köszönöm.-mosolyodtam el halványan.
-Most mennem kell. Ha bármi van szólj-szólt kedvesen majd megölelt. Bólintottam, és elköszöntünk egymástól.
Már nem volt erőm kipakolni ezért ledőltem a kanapéra. Szerencsére bútorozott ház.
-Sajnálom ami történt, Col. Én nem értem Rob, hogy tehetett ilyet. Kiskorunkba, mindig is jó gyerek volt. Én csak...részvétem.-az utolsó szót nehezen mondta ki, szinte suttogta. Roze amennyire keveset beszélt velem,annál többet beszélt anyával. Jóba voltak, szinte egykorúak.
-Köszönöm.-mosolyodtam el halványan.
-Most mennem kell. Ha bármi van szólj-szólt kedvesen majd megölelt. Bólintottam, és elköszöntünk egymástól.
Már nem volt erőm kipakolni ezért ledőltem a kanapéra. Szerencsére bútorozott ház.
Vajon ez lehet itt nekem az új élet? Amikor senki nem ismer, és mutathatom önmagamat? Amikor szerezhetek végre barátokat mert nem ítélnek el? Vajon anya is ezt akarná? Hogy új életet kezdjek?